Kinek van erre (nap)energiája?! (Egyszerű történet, sok bosszúsággal)

 

Mint korábban jeleztem: a blog, amit írogattam az életemről (megélt történeteimről), megszűnt létezni – úgymond: lekapcsolták a villanyt. Nehézségek árán ugyan, de sikerült megoldottam a folytatást… máshol. És e változás abban is változásra indított, hogy úgy gondoltam: nem folytatom a korábbi témakörökkel, új útra térek és aktuális írásokkal folytatom a közös „fecsegést”.

Amúgy is, folyamatosan lógok a Facebookon. Számomra ma már ez az az „újság”, amelyből tájékozódom a világ dolgairól. Még úgy is, hogy tudom, nem mindig tehetjük a kezünket a tűzbe a hitelességet illetően. (De hát, vajon tehettük korábban… az igazi újságoknál?!)

Itt olt például legutóbb az az EU-t magasztaló, hosszú írás, egy ismerősöm tálalásában! „Vajon jó-e Magyarország népének a csendes kifarolás Európából? Az autokratikus hatalomnak valóban otthonosabb Ázsia, az Oroszországra, Kínára és Törökországra támaszkodó »nemzeti függetlenség«, mint az európai népek családjába illeszkedő, egymás megbecsülésén alapuló demokratikus rend?” Meghökkentem. Mi is az a demokratikus rend, amihez igazodnunk kellene?

Elgondolkodtam, és volt min. Megéltem (illetve élem) mindkét rendszert. Voltak, akik a moszkoviták szekerét tolták anno, mindig csakis saját érvényesülésüket tartva szem előtt. Majd miután az a világ megszűnt, a rendszerváltás farvízén (jól bevált gyakorlat szerint az új [utód]pártok valamelyikében landolva), most az Unióban bízva, annak szekerét tolják. A „közös érdek” hangzatos jelszava mögött azonban most is a „saját érdek” munkál! Véleményem szerint ezek a régi-új figurák semmit sem változtak. A jelszó (és az irány) más – a szándék azonos. „Nekem legyen jó!” És a „jót” most Nyugaton (az EU-ban) keresik és vélik megtalálni.

Az elején azt ígértem, hogy mostani posztjaimban csak a megélt dolgokkal szeretnék foglalkozni. Lássuk!

A mai világban megemelkedtek az energiaárak (ennek okait valamennyien ismerhetjük) és ennek kapcsán úgy döntöttünk: megpróbáljuk valamilyen szinten „vissza olcsósítani” a napi életünket (mint a reklám mondja: „Váltsa ki villanyszámláját”). Mi is a „zöld energia” irányában lettünk „nyitottak”, és a tetőre szerelhető napenergia-rendszer, mint elérhető, de meg nem térülő beruházás lett a megoldás.

El is kezdtem a kutakodást: ki, mit tud a piacon… árban időben és megbízhatóságban. Nem gondoltam volna, hogy mennyivel összetettebb ez a feladat annál, mint ahogy eredetileg gondoltam! Miután több helyről kértem ajánlatot, gyorsan kiderült például, hogy mennyire nincs egységes piac. Az ajánlati összegek között több százezer forintos árkülönbségek voltak. Most légy okos, Domokos! Tessék eldönteni: melyik az „olcsó”, melyik a „drága”!

Végül is, gondoltam, egykori gazdasági képességeim közül csak megmaradt az egyik legfontosabb, vagyis a döntésképesség. Csakhogy ahhoz elengedhetetlen, hogy birtokában legyünk a döntéshez szükséges valamennyi információnak!

És mindjárt elnézést is kérek, hogy kissé ködösen fogalmazok, mármint, hogy nem nevezem néven, melyik cégről van szó. (Ki szeret, ugye, bíróságra járogatni? Üzleti jóhír stb.) Legyen elég annyi, hogy a többi között volt egy árajánlat attól a cégtől is, amelyik körzetünkben az engedélyeket adja. (Jó cég, nagy cég, fontos cég, budapesti cég. EU-s cég!) „Természetesen” az övék volt a legmagasabb összegű ajánlat! (Csak a viszonyítás végett: az ő ajánlatuk és a végül általunk elfogadott – miskolci – között több mint hatszázezer forint volt az eltérés. Bizony!)

Vajon miből adódhatnak ekkora különbségek? Jó lett volna megtudni, de hosszas lamentálásra nem maradt idő, hiszen már október elején jártunk (ja igen, elfelejtettem említeni, hogy ezekre az eseményekre még a téli időszakra történő felkészülés jegyében került sor, logikus!).

Döntöttem, ahogy döntöttem. És hogy a legolcsóbb mellett? Igen… addig nyújtózkodj, ameddig a takaród ér!

Jó szokás szerint a döntés előtt alaposan „körbejártam” a választott céget. A referenciák megfelelőnek tűntek. Kezdődhetett a kis háztartási erőműberuházás!

A szerződött cég beadja az engedélyeztetéshez a papírokat. Ezzel eltelt egy hét. Időközben kijött egy kormányrendelet, amely szerint a túljelentkezések miatt a várható árammennyiség „visszatermelését” a rendszerbe a hálózat nem bírja el – magyarán: nem szeretnének több szereplőt bevonni a projektbe. Vagyis… kezdődött a versenyfutás az idővel. Belefértünk-e a keretbe vagy sem?

Telt-múlt az idő, és (sajnos) semmi sem történt. Úgy tudtam, papíron egy ilyen engedélyre max. 30 napot kell várni (az csak később derült ki, hogy 15 nap a határidő). Esetünkben azonban már a sokadik harminc nap is eltelt, és… még mindig semmi. Nem kell röstelkednem amiatt, hogy már-már kezdtem arra gyanakodni: vajon nem szándékosan tart-e be nekem az engedélyező (amelynek, mint kivitelező cégnek, a kivitelezői ajánlatát – a magas ár miatt – korábban elutasítottam).

Így múlt el négy értékes hónap – engedélyre várva! Kértem a kivitelezőmet: ugyan sürgesse meg (ki tudja, hanyadszorra?) az engedélyt. És láss csodát! Néhány nap múlva megérkezett a várva várt engedély!

Milyen érdekes ez? Az EU-s cégnek láthatóan nem fontos – nekünk meg igen! De hát… ő vezényelte a parádét! (Hogy Ilf-Petrov nagy klasszikusát idézzem.)

A magyar cégnek szerencsére valóban fontos volt, hogy időben elvégezze a megrendelt munkát, és hogy az engedély kiadásától számított öt nap múlva készre jelenthesse az elvégzett munkát.

És most megint… vártunk és vártunk!

Hogy az engedélyező fórum „befogadja” a munkát, kiszálljon, ellenőrizzen, s – ha mindent rendben talált – jóváhagyja a jóváhagyandókat. Hogy végre, végre… használatba vehessem az saját pénzemen elkészült kis (napenergia-) erőművemet.

Azért van egy slusszpoén is: a visszatáplálás lehetőségét meg fogják szüntetni, mert a hálózat „nem bírja el a terhelést”. (Értsd: a nyári napsütéses órák gazdag áramtermelése mehet a „kukába”.)

Minap aztán (végre!) kaptam egy levelet az engedélyező cégtől. Közölték, hogy küldenek nekem (fájdalomdíjul?) 5 ezer (írd és mondd: ötezer!) forintot.

Idézet a levélből: „Elosztói Üzletszabályzatunk 14.4.5 pontja alapján az érdemi válaszadás határideje 15 nap. Társaságunk a válaszadási határidő vonatkozásában megsértette a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal egyedi felhasználókat érintő minimális minőségi követelményeinek meghatározásáról szóló határozatának GSZ. VI. pontját. A hosszadalmas ügyintézésért és az okozott kellemetlenségek miatt elnézését kérjük. Üdvözlettel,”

Ezzel az összeggel ki vagyok segítve az összes vizekből (kártérítés [!] címén), miközben (ezzel a gesztussal) még a reklamálás lehetőségét is elvették tőlem.

Viszont… közben elmúlt a tél!

A tavaszi fényviszonyokban nagyon jól festenek a napkollektorok a tetömön. Szépen csillognak, és egyre csak várom és várom, hogy üzembe lehessen helyezni őket, mert azt is az engedélyező engedi. Ki tudja mikor kerül rám a sor, lehet megint annyi, mint az engedélyezésnél és akkor már belemegyünk rendesen a nyárba. 

A végén felteszem a kérdést, de persze csak magamnak: ez a „demokratikus rend”, amihez igazodni kéne?

Lektorálta: KLM barátom

https://www.youtube.com/watch?v=AFfmxVKegoY