Érdekes történetek az elmúlt 60 évből

  Fizetek, főúr! (Vagy nem…) (Volt egy kiállításunk) A nyolcvanas évek volt az építkezés, a kilencvenes meg a kiteljesedés, mint korábban írtam - de az sem fenékig tejfel. Mindig akadt valami, ami miatt miközben kettőt előre, egyet hátra kellett lépnünk. De az előrelépésekkel kellett élni, és ezzel gyorsan túlkerülni a veszélyes zónákon, arról nem is beszélve - s a történet így kerek! –, hogy minél gyorsabb az előrejutás, annál több a, hm, „jóakaród”. 2020.12.22 Megpróbálom röviden összefoglalni a jelzett időszak (rém)történeteit. Gyermekkoromban valamikor egyszer szóba került a 2000-es év, mint naptári dátum. Ez akkor még olyan hihetetlenül távolinak tűnt, hogy szinte fel sem tudtuk fogni. És lám! Milyen gyorsan elértük, sőt, túl is léptünk rajta. De ne szaladjunk előre! A kilencvenes években már elértem mindazt, amit még korábban el sem tudtam volna képzelni – szinte jött minden magától felvettem egy lendületet és próbáltam azt tartani. Felépítettem és üzemeltettem egy több fős v...

  Emelet, Off-Road… és az élet akkoriban A történetekhez idézek egy idevágó írást  (Todorovits Reától):   „Vannak utak, amiket egyedül kell bejárnod. Nem azért, mert senki nem szeret, hanem azért, mert az út végén a cél a tiéd. És lesznek érzések közben, melyeket senki nem ért meg. Nem azért, mert nem érthető, hanem azért, mert csak általad érezhető. És igen, jön majd számos akadály, pofon és tragédia, ahol talán jól jönne egy kéz, ami felsegít, de nem lesz. És nem azért, mert nem érdemled meg, nem azért, mert nem vagy szerethető. Egész egyszerűen a Te utad, a Te célod, amit magadnak kell elérni. Majd aztán lesz, amikor melléd szegődnek, amikor tiszta szívből átölelnek, jön majd olyan is, aki sosem bánt majd. De addig tiéd az út, egyedül, de sosem magányosan.”   Ebből azért mintha kimaradt volna valami: …vannak azért olyanok is, akik a felsegítés helyett még beléd is rúgnak, ha az érdekük úgy diktálja.. 2020.10.27 Minden kivitelezőnek álma egy komoly stand, legalább ...

  MAXIMA MAXIMÁlisan… „ Szakmai, eseménytörténeti írásaid lelkes olvasója vagyok. Történeteid közül számoshoz személyes élményeim is fűződtek. Gratulálok munkáidhoz! Azt gondolom, hogy az új telephelyetek megépítése életműved csúcsteljesítményének tekinthető.”  Ezt írta Ambrus Imre, volt kollega a Hungexpóból, és gondoltam: a legjobban úgy tudok „válaszolni” erre, ha folytatom a visszaemlékezéseimet. Ezúttal, egy merész ugrással, visszatérek a kezdetekhez. 2020.09.28 Nem állítom, hogy nehéz gyermekkorom volt – átlagosnak mondanám. Ami az iskoláimat illeti: nem voltam kiváló tanuló, mindig inkább a gyakorlatiasság vezérelt mindennapjaimban, semmint az elvont „tudományosság”. E téren kisebb-nagyobb sikerekkel már egészen fiatalon dicsekedhettem… volna, ha (amúgy) hajlamos lettem volna a dicsekvésre. Amikor kezdett megjönni a magamhoz való eszem, sokszor elgondolkodtam azon (még ha ez nem is volt tudatos bölcselkedés), hogy vajon miért vagyok itt ezen a világon, miért kaptam szül...

  Árumintavásárok… és az építkezés! Szakmai életem eddigi ismertetését főként a kiállításokon résztvevő cégeknek megjelenésének, gondoltam, most, idézek egy kis történeti áttekintést – habár magam csak 1974 óta vagyok a szakmában. Vagyis: nekem ez a kályha! Meg kell jegyeznem, hogy apai  dédnagyapám már az 1885-ös Országos Kiállításon részt vett, ami az első ilyen volt Magyarországon. Ő, akkor, kiállítóként – én, 1974-től, kivitelezőként. 2020.09.04 „1885-ben rendezték meg az első budapesti Országos Általános Kiállítást, amelynek fővédnöke Rudolf trónörökös volt, s Jókai Mór mondott megnyitó beszédet. Budapest vásárrendező hagyományaihoz tartozik, hogy első európai fővárosként 1906. március 25–27. között Márciusi Vásár néven árumintavásárnak adott otthont. Akkor a pesti Vigadó ruhatárában 225 négyzetméteren nyolcvannyolc kereskedő kínálta portékáját. Akkortájt Európában csupán a lipcsei és a párizsi vásár működött hasonló profillal. Az első világháború után a rendezvény a Buda...